A MAG-URA tudástár azokra az ismert és publikus tanítókra és gyógyítókra, mesterekre, iskolákra és információs csatornákra épül, akik eddigi ébredésemben, ébredésünkben közvetlen vagy közvetett módon fontos szerepet játszottak. A katalógus személyes tapasztalataink alapján épül, ettől élő. Természetesen a válogatásban van szubjektivitás és önkényesség, semmiképp sem állíthatom, hogy teljes vagy fix a nevek vagy a kategóriák sora, inkább irányadó. Azt sem állítom, hogy minden forrás minden egyes gondolatával vagy véleményével egyetértek, inkább a lényegével vagy kiemelt pontjaival. Azt pedig végképp nem állítom, hogy minden elem csak egyetlen kategóriában szerepelhetne, ez teljesen lehetetlen, hiszen a tanítók közül sokan gondolkodnak átfogóbb, összetettebb képben. A MAG-URA honlap síkjába azonban egyelőre úgy tudjuk lehozni az ébredő világ meghatározó elemeit és elöljáróit, ha kategorikusan rendszerezzük őket, az alapján, hogy LEGINKÁBB mely témában járulnak hozzá a kollektív ébredés folymatához - legalábbis számomra. A témakörök átfedései pedig elkerülhetetlenek. A MAG-URA tudásrendszer a legkevésbé sem kíván dogmát teremteni, de célja az új és tiszta tudás széles skálájának feltérképezése és rendszerezése, amivel az egyéni, közösségi és globális ébredéshez kínál támpontokat. 
Külön listákat alkotnak az őshonos MAG Népek, törzsek, a készülő MAG-URA Szövetség tagjai, és az Ébredő közösségek, hálózatok.

A

Lars Adelskogh (12.ii.EZOTÉRIA)
Agócs Gergely (11.ii. KULTÚRA)
Mario Alinei
(2.i.NYELV)
Apostoli Magyar Királyság Felvidéki Konzulátusa (4.i.SZENT KORONA)
dr. Aradi Éva (1.ii.NÉPEK, TÖRZSEK) 
Aradi Lajos (3.iii.RÉGÉSZET)
Avatara (3.ii.MITOLÓGIA)

ÁLOMVARÁZS (1.ii.NÉPEK, TÖRZSEK)
AMAGDALA (0.A MAG)

B

Badiny Jós Ferenc (3.i. IGAZ TÖRTÉNELEM)
Bakos Attila (12.i. HIT, VALLÁS, KULTUSZ)
Baktai Szeréna (12.i. HIT, VALLÁS, KULTUSZ)
Balázs Lajos (10.ii.CSILLAGÁSZAT)
Balla Ede Zsolt (6.i.FÖLD)
Balogh Béla (9.i.ÉLŐ ENERGIA)
Balogh Sándor (8.i.FIZIKA)
dr. Balogh Sándor (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Bartha Gizella (10.i.FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLET)
Bartók István (12.iiii.ISTENNŐ)
Bernád Ilona (5.iii.NŐ)
Berta Tibor (10.i.KOZMOLÓGIA)
Hildegard von Bingen (11.iii.SZENT ÉLET)
Biró Ildikó (7.ii.GYÓGYÍTÁS)
Bíró Lajos (12.i.HIT, VALLÁS, KULTUSZ)
Borbola János (2.ii.ÍRÁS)
dr. Bistey Zsuzsa (12.ii.PSZICHOLÓGIA)
Arsenie Boca (11.iii.SZENT ÉLET)
dr. Bogár László (4.iii.GAZDASÁG)
David Joseph Bohm (8.i.FIZIKA)
Born Gergely (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
dr. Boros Imre (4.iii.GAZDASÁG)
Henri Boulad (11.iii.SZENT ÉLET)
Böjte Csaba testvér (11.iii.SZENT ÉLET)
Bunyevácz Zsuzsa (4.ii.POLITIKA)
Burger Anikó (5.iii.NŐ)

BOLDOGNAPOT (5.ii.TUDÁS)

C

Joseph Campbell (3.ii.MITOLÓGIA)
Cey-Bert Róbert Gyula (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
prof. Cholnoky Jenő (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Chrudinák Alajos (4.ii.POLITIKA)
James Churchward (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Radu Cinamar (9.i.ÉLŐ ENERGIA)
Czeglédi Katalin (2.i.NYELV)
dr. Czeke András (5.iii.NŐ)
Czimbalmos Tivadar (6.i.FÖLD)

CIVIL MULTIMÉDIA (5.ii.TUDÁS)

CS

Csath Magdolna (4.iii.GAZDASÁG)
Csáji László Koppány
(1.ii.NÉPEK, TÖRZSEK)
Cserép József (1.ii.NÉPEK, TÖRZSEK)
Csicsáky Jenő (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Csíkszentmihályi Mihály (12.ii.PSZICHOLÓGIA)
Csomor Lajos (4.i.SZENT KORONA)
Csurka István (4.ii.POLITIKA)

CSILLAGNEMZETSÉGEK – LÉLEKCSALÁDOK (10.i.KOZMOLÓGIA & FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLET)
CSILLAGTITKOK (5.ii.TUDÁS)

D

Dascalos (12.ii. MISZTIKA)
Max Dashu
(5.iii.NŐ)
Dienes István (8.i.FIZIKA)
Dobos Csanád (10.ii.ASZTOZÓFIA)
Domokos Gábor (8.i.FIZIKA)
Donáth Jordánka (11.iii.SZENT ÉLET)
dr. Drábik János (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)

E

Egedi-Kovács Melinda (8.iii.ALKÍMIA)
dr. Egely György (8.i.FIZIKA)
Mircea Eliade
(3.ii.MITOLÓGIA)
Emoto Masaru (9.ii.KRISTÁLY)
Ertsey Attila (6.iii.ÖKO-ÉLET)
dr. Clarissa Pinkola-Estés (5.iii.NŐ)

EGRI FERTÁLYMESTERI TESTÜLET (5.ii.TUDÁS)
EGYSÉG MÉDIA
(11.ii.KULTÚRA)
EMBER'S-ÉG
 (5.ii.TUDÁS)
ENIGMA FAMILY (5.ii.TUDÁS)
ÉLŐKÖZÖSSÉGEK (5.i.ÉBREDŐ KÖZÖSSÉGEK, HÁLÓZATOK)

F

Falvay Károly (12.iiii.ISTENNŐ)
dr. Farkasinszky Tibor (3.ii.MITOLÓGIA)
Ferencz Orsolya 
(4.ii.POLITIKA)
Frei Zsolt
(8.i.FIZIKA)
Benjamin Fulford (4.ii.POLITIKA)

FEJEDELMI ROVÓKÖR (2.ii.ÍRÁS)
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÉS ERŐFORRÁSOK KUTATÓCSOPORT (6.iii.ÖKO-ÉLET)
FÉNY-TÉR-KÉP (10.iii. SZAKRÁLIS GEOMETRIA)

G

Gábor Dénes (8.i.FIZIKA)
Pjotr Gariaev (8.iI.BIOLÓGIA)
Géczy Gábor
(6.iii.ÖKO-ÉLET)
Demetra George (12.iii.ISTENNŐ)
Golenya Ágnes (12.iii.ISTENNŐ)
dr. Amit Goswami (8.i.FIZIKA)
Gönczi Tamás (12.i.HIT, VALLÁS, KULTUSZ)
Grandpierre Attila (10.i.KOZMOLÓGIA)
Grandpierre K. Endre (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
dr. Gyárfás Ágnes (3.ii.MITOLÓGIA)
György László (4.iii.GAZDASÁG)

GOOD ET HUNGARY (5.ii.TUDÁS)

H

Hamvas Béla (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Graham Hancock (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Nassim Haramein (10.i.KOZMOLÓGIA)
Harangozó Imre (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Herceg Ágnes (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
dr. Horváth István (9.iii.TALÁLMÁNYOK)
Hummel Rozália (11.ii.MŰVÉSZET)

HATOS CSATORNA (5.ii.TUDÁS)
HIDEG-HEGYI MENEDÉK (5.i.ÉBREDŐ KÖZÖSSÉGEK, HÁLÓZATOK)
HIHETETLEN MAGAZIN (5.ii.TUDÁS)
HUN NEMZETISÉG (1.ii.NÉPEK, TÖRZSEK)
HUN TV (5.ii.TUDÁS)

I

Iby Duba Ibolya (12.ii.EZOTÉRIA)
Izsó Nóra Szófia (10.i.KOZMOLÓGIA)

J

Jankovics Marcell (2.iii.JELKÉPEK)
Jásdi Kiss Imre (1.i.HAZA)
Jobbágyi Zsolt (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Juhász Zsolt (2.i.NYELV)

K

dr. Kalmár Gergely (6.iii.ÖKO-ÉLET)
Karaul
táltos (12.i.HIT, VALLÁS, KULTUSZ)
Kassai Lajos (7.i.ERŐ)
Kati néni (12.i.HIT, VALLÁS, KULTUSZ)
Harald Kautz-Vella (8.i.FIZIKA)
Kisfaludy György (9.i.ÉLŐ ENERGIA, FÉNYTAN)
Kiss Dénes (2.i.NYELV)
Kiss Irén (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Kisteleki Géza (10.i.KOZMOLÓGIA & FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLET)
Kocsis István (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Kondra József (11.iii.SZENT ÉLET)
Kovács László (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Kozsdi Tamás (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Kökény Attila (6.i.FÖLD)
Krasznahorkai Attila (8.i.FIZIKA)
Kriston Andrea (5.iii.NŐ)
Kubassek János (6.i.FÖLD)
Kubinyi Tamás (1.i.HAZA, NEMZET)
Kun Ádám (8.ii.BIOLÓGIA)

KINCSESLÁDA (5.ii.TUDÁS)
KIRÁLYI TAN INTÉZET - Felvidéki Tanoda (5.ii.TUDÁS)

L

Lajdi Péter (12.i.VALLÁS)
Lajdi Tamás (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Lánszky Imre (3.iii.RÉGÉSZET)
David LaPoint (10.i.KOZMOLÓGIA)
László Gyula (3.iii.RÉGÉSZET)
Henry T. Laurency (12.ii.EZOTÉRIA)
Bruce Lipton (8.ii.BIOLÓGIA, KÉMIA)

M

Major Balázs (3.iii.RÉGÉSZET)
Makk István
(10.iii.SZAKRÁLIS GEOMETRIA)
Matek Kamill
(1.i.HAZA)
Máté Imre (12.i. VALLÁS, KULTUSZ)
Terence McKenna (12.i.KULTUSZ)
dr. Molnár Géza (6.i.FÖLD)
Molnár V. József (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Molnos Angéla (2.i.NYELV)
dr. Luc Montagnier (7.ii.EGÉSZSÉG, GYÓGYÍTÁS)
Mónus József (7.i.ERŐ)
Móricz János (1.ii. NÉPEK, TÖRZSEK)
Morvai Ferenc (1.i.HAZA)

MAGTÁR (5.ii.TUDÁS)
MAGYAR MEGMARADÁSÉRT (5.ii.TUDÁS)
MAGYAR NEMZETI KÁRTYA (5.ii.TUDÁS)
MAGYAR NŐ MAGAZIN (5.ii.TUDÁS)
MAGYARSÁGKUTATÓ INTÉZET (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)

N

Michelangelo Naddeo (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Nándori Ottó
(8.i.FIZIKA)
Erich Neumann (12.iiii.ISTENNŐ)
Neparáczki Endre (3.iii.RÉGÉSZET)

NAPÚT.HUPONT (3.ii.MITOLÓGIA)
NUKLEÁRIS MORFOLÓGIA (2.i.NYELV)

O

Obrusánszky Borbála (1.ii.NÉPEK)
Semir Osmanagic (3.iii.RÉGÉSZET)

P

Paksi Zoltán (10.ii.ASZTOZÓFIA)
Pál Feri atya (11.iii.SZENT ÉLET)
Manuel Palacios (1.ii.NÉPEK, TÖRZSEK)
Pállay-Kovács Szilvia (5.iii.GYEREK)
Pap Gábor (11.ii.KULTÚRA & MŰVÉSZETEK)
dr. Paposi-Jobb Andor (1.ii.NÉPEK, TÖRZSEK)
prof. dr. Papp Lajos (1.i.HAZA)
Pap Scyta Miklós (7.i.ERŐ)
Simon Parkes (10.i.FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLET)
Partl Viktória (5.iii.NŐ)
dr. Pásztor Emília (3.iii.RÉGÉSZET)
Marco Pogacnik (6.ii.TERMÉSZET)
Posta Imre (4.ii.POLITIKA)
Pozsgai Nikoletta (5.iii.NŐ)
Práczki István (4.ii.POLITIKA)
Karl H. Pribram (8.ii.BIOLÓGIA))
Prokopp Mária (11.ii.KULTÚRA & MŰVÉSZETEK)

PROJECT CAMELOT (5.ii.TUDÁS)

R

dr. Raffay Ernő  (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Rácz Lehel 
(1.ii.NÉPEK, TÖRZSEK)
Rokaly József (1.i.HAZA, NEMZET)
Rostás László (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Rozsnyai Ágnes
(2.iii.JELKÉPEK)
Rumi Tamás (2.iii.JELKÉPEK)

S

Sashegyi Sándor (3.iii.RÉGÉSZET)
Schall Attila (6.ii.TERMÉSZET)
Victor Schauberger (6.ii.TERMÉSZET)
Shana (12.ii. EZOTÉRIA)
Rupert Sheldrake (8.ii.BIOLÓGIA, KÉMIA)
dr. Simon Péter (1.ii. NÉPEK, TÖRZSEK)
Somlai Nikolett Rózsa (12.iii.ISTENNŐ)
Somlósi Lajos (6.ii.TERMÉSZET)
Rudolf Steiner (6.iii. ÖKO-ÉLET)
Teal Swan (12.ii.PSZICHOLÓGIA, MISZTIKA, EZO)
Bryan Sykes (8.ii.BIOLÓGIA)

SEVASTER 1 (5.ii.TUDÁS)

SZ

Szabó Gyuri bácsi (7.ii.GYÓGYÍTÁS)
Szabó Sándor (11.ii.MŰVÉSZET)
Szaniszló Ferenc (4.ii.POLITIKA)
Szelei Magdolna (12.ii.EZOTÉRIA)
Szántai Lajos (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Színia Bodnár Erika (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Szőke Lajos (6.ii.TERMÉSZET)

SZENT KORONA SZABADEGYETEM (4.i.SZENT KORONA)
SZENT TÉR SZENT IDŐ (10.iii.SZAKRÁLIS GEOMETRIA)
SZKÍTA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT (5.i.ÉBREDŐ KÖZÖSSÉGEK, HÁLÓZATOK)

T

Tábori László (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Pierre Teilhard de Chardin (10.i.KOZMOLÓGIA)
Michael Tellinger (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Nikola Tesla (9.iii.TALÁLMÁNYOK)
Willaim A. Tiller (8.i.FIZIKA) 
Toót-Holló Tamás (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)
Torma Zsófia (3.iii. RÉGÉSZET)
dr. Tóth Ferenc (8.ii. BIOLÓGIA)
Tóth Gyula (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Tóth Judit (4.i.SZENT KORONA)
Tóth László és Jenei Zsanett (11.iii.SZENT ÉLET)
dr. Tóth Zoltán József (4.iii.JOG))

TAMANA (2.i.NYELV)
TUDATOS TÁRSADALOM (5.ii.TUDÁS)
TURUL MAG KÖZÖSSÉG (6.iii.ÖKO-ÉLET)

U

Valery Uvarov (9.i.ÉLŐ ENERGIA)

Ú

Úz Kovács Gyula (11.i.ŐSHAGYOMÁNY)

ÚJ VILÁGTUDAT (5.ii.TUDÁS)

V

Varga Csaba (2.i.NYELV)
Varga Csaba (5.iii.CSALÁD)
Varga Géza (2.ii. ÍRÁS)
dr. Varga Tibor (4.iii.JOG)
Várkonyi Nándor (3.ii.MITOLÓGIA)
Várkonyi Péter (8.i.FIZIKA)
Veres Mónika (10.ii.ASZTROZÓFIA)
Vesztergám Miklós (4.i.SZENT KORONA)
Villás Béla (9.i.ÉLŐ ENERGIA)
Vörös Győző (3.iii.RÉGÉSZET)

VILÁGBIZTONSÁG (5.ii.TUDÁS)
VIVA NATURA TV (5.ii.TUDÁS)

W

David Wilcok (10.i.KOZMOLÓGIA ÉS FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLET)
Woth Imre
(4.i.SZENT KORONA)

Y

DK Yoo (7.i.ERŐ)
Gigi Young
(10.i.FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLET)

Z

Zajti Ferenc (3.i.IGAZ TÖRTÉNELEM)
Zentai Anna
(10.ii.ASZTROZÓFIA)